Magyarországon a korrupció olyan probléma, amely aggasztja az embereket: ezt felmérések is folyamatosan mutatják – jelentette ki Colleen Bell amerikai nagykövet a Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott keddi előadásán.
A nagykövet Az Egyesült Államok álláspontja a migrációról, a biztonságról és a külpolitikáról című előadásán hangsúlyozta, hogy a korrupció globális probléma, nem ismer határokat; gyengíti a jogállamiságot, megakasztja a növekedést, megfojtja az innovációt és a befektetéseket.
A vállalkozók nem tudnak versenyezni, ha a szabályok azoknak kedveznek, akiknek erős a kormányzati kötődésük, a polgárok pedig úgy érzik, becsapják őket, amikor adójukkal közszolgák, választott tisztségviselők és családtagjaik zsebét tömik ahelyett, hogy megkapnák azokat a szolgáltatásokat és biztonságot, amiért fizetnek – fejtegette a korrupcióról szóló nézeteit Colleen Bell.
Ott, ahol a cégek és a kormányok korrupt elvek mentén működnek, a közigazgatás a szervezett bűnözésre kezd hasonlítani, a kormányok magáncélokra különítenek el közpénzeket - tette hozzá. Kitért arra is, hogy számszerűsíteni lehet a károkat: az Európai Bizottság becslése szerint az európai gazdaságnak az EU bruttó hazai termékének több mint egy százalékába kerül a korrupció.
Bell főként a jogállamiságról beszélt
Colleen Bell, felidézve az Egyesült Államok oroszországi nagykövete, John Tefft korábban Ukrajnában tett kijelentéseit, leszögezte: a jogállamiság minden modern, demokratikus nemzet sikerének alapköve. Kifejtette: az embereknek tudniuk kell, hogy rendelkezésükre áll az igazságszolgáltatás, a bűncselekményekkel gyanúsítottaknak tudniuk kell, hogy a törvények rendszere biztosítja a méltányos és átlátható bánásmódot, a vállalkozásoknak pedig tudniuk kell, hogy ha szerződéseiket nem tartják tiszteletben, van lehetőség a jogorvoslatra.
Colleen Bell a jogállamiság köré építette előadását, és az Egyesült Államoknak az Iszlám Állam elleni harcát is ebből a megközelítésből ismertette. Kijelentette: amit a dzsihadista szervezet el akar pusztítani – a jogállamiságot és az emberi jogokat –, azt az Egyesült Államok megvédi és megőrzi. Hozzátette ugyanakkor: a háborús bűnösöket és a terroristákat úgy kell felelősségre vonni, hogy közben nem sértik meg a polgári és szabadságjogaikat.